PRO URBE kitüntetést kapott Prof. dr. Boros Anita

FEHÉRGYARMAT VÁROS ÖNKORMÁNYZATA

KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

az 56/2022.(06.30.)

önkormányzati határozatával

PRO URBE

kitüntetést adományoz

Prof. dr. BOROS ANITA

HÖLGYNEK

 

Prof. dr. Boros Anita Fehérgyarmaton született, 1980. június 15-én. (Legum Magister) LL.M jogász, a Gödöllői Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem egyetemi tanára, a Közigazgatási Eljárási Jogi Egyesület elnöke, a Greenology Zöldinnovációs Fenntarthatósági Tudásközpont vezetője.

2001-ben végzett a Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetemen igazgatásszervezőként, majd 2005-ben az Eötvös Lóránd Tudományegyetemen jogász diplomát szerzett. 2009-ben jogi szakvizsgát tett, ezzel egyidejűleg a Károli Gáspár Református Egyetem Doktori Iskolájában az Állam és Jogtudományok Doktoraként PhD tudományos fokozatot szerzett. 2010 óta az Andrássy Gyula Német Nyelvű Egyetem Összehasonlító Állam- és Jogtudományi Szakjogász (LL.M.) titulusát is birtokolja, 2016-ban habilitált, 2021-ben egyetemi tanárrá nevezték ki.

Angol nyelvből középfokú, német nyelvből szakmai felsőfokú nyelvvizsgával rendelkezik.

Jelenleg a Gödöllői Magyar Agrár-és Élettudományi Egyetem egyetemi tanára valamint a Greenology Zöldinnovációs Fenntarthatósági Tudásközpont vezetője. Több mint 160 db., főként önálló mű szerzője, számos önállóan jegyzett tárgy oktatója, doktorandusz hallgatók témavezetője.

Több kitüntetés birtokosa (köztársasági ösztöndíj, Pro Regio díj, miniszteri elismerés), hazai és nemzetközi tudományos konferenciák rendszeres előadója valamint szervezője.

2010 óta több jelentős tisztséget betöltött, illetve betölt:, így a Magyar Tudományos Akadémia köztestületi tagja (2010), a Pro Publico Bono – a Kodifikáció és Közigazgatás szerkesztőbizottsági tagja (2012 – 2018), a Közbeszerzési Szemle szerkesztőbizottságának elnöke, a Közbeszerzési Értesítő Plusz szerkesztő bizottsági tagja (2019), a Közigazgatási Eljárási Jogi Közlemények szerkesztőbizottságának az  elnöke (2020), továbbá a Közbeszerzési Hatóság Tanácsának tagja, közigazgatási alap- és szakvizsga bizottsági elnök és tag, habilitációs bizottságok tagja, a Közigazgatási Eljárás Jogi Egyesület elnöke, a Magyar Jogász Egylet tagja.

Kutatási területe a hazai és európai közigazgatási (hatósági) eljárásjog, az egyes közszolgáltatások, a közbeszerzések és az állami beruházások fejlesztésének valamint az állami vállalatok megfelelőségének egyes kérdései.

Eddigi Munkahelyei a következők voltak:

2001 – 2003 Károli Gáspár Református Egyetem Állam-és Jogtudományi Karán dékáni hivatalvezető volt

2003-tól Nemzeti Közszolgálati Egyetemen és jogelőd intézményeiben egyetemi oktató, egyetemi docens az Államtudományi és Nemzetközi Tanulmányok Kar, Lőrincz Lajos Közigazgatási Jogi Tanszéken.

2010- 2012 Közbeszerzési Hatósági főosztályvezető volt

2012 – 2017 Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, miniszteri főtanácsadó, jogtanácsos majd a vagyonpolitikai államtitkár feladatait is állátó vagyongazdálkodási helyettes államtitkár

2018-ban ügyvédként tevékenykedett

2019-ben az Országos Bírói Hivatal elnöki biztosa volt

2019 – 2021 között az Innovációs és Technológiai Minisztérium építésgazdaságáért, infrastrukturális környezetért és fenntarthatóságért felelős államtitkára volt.

 

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium helyettes államtitkáraként, majd az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkáraként sokat tett szülővárosa fejlődésért. Számos fontos városi projekt megvalósításában részt vett. Tanácsaival, kapcsolatrendszerével segítette a város infrastruktúrájának fejlesztését, az itt élők életminőségének javítását. Többször védnöke, díszvendége volt a Gyarmati Vigasságok hagyományőrző rendezvénysorozatnak. Olyan ember aki nem felejtette el gyökereit, soha nem tagadta meg szülővárosát. Szakmai életútja kiemelkedő, példaként szolgál az utókor nemzedékének. Öregbíti városunk hírnevét.

PRO URBE kitüntetéshez szívből gratulálunk, további munkájához sok sikert, jó egészséget kívánunk!

 

 

Honlapunk sütik (cookie-k) segítségével törekszik arra, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt tudja nyújtani Önnek. A weboldal megtekintésével Ön beleegyezik a cookie-k használatába. A cookie-k kezeléséről ide kattintva tájékozódhat: Adatvédelmi nyilatkozat