A fehérgyarmati Petőfi suli a legjobbak között!

A technikum ma már igazi, versenyképes alternatíva a továbbtanulás előtt álló fiatalok számára. Idén először készült el a száz legjobb technikum rangsora, melyet februárban hoztak nyilvánosságra.

A TOP 100-as lista a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal közhiteles adatai alapján, a tanulók bemeneti és képzési-kimeneti teljesítményének, az intézmények oktatói létszámának és digitális ellátottságának figyelembevételével készült. Az elemzés vizsgálta, hogy a tanulók milyen tanulmányi eredménnyel érkeznek az intézményekbe, hogyan aránylik az évismétlők száma az intézmény tanulói létszámához, és milyen eredménnyel teszik le az érettségi vizsgát – írja az ikk.hu.

Több mint 440 technikum közül, városunk iskolája, a Kisvárdai SZC Fehérgyarmati Petőfi Sándor Technikum, kiváló eredménnyel büszkélkedhet.

Az objektív mutatók alapján felállított rangsorban a fehérgyarmati Petőfi a 16. helyen szerepelt, vármegyénkből a nyíregyházi Széchenyi előzött meg bennünket, az első 100-ba e két iskolán kívül még két másik szabolcs-szatmári technikumnak sikerült bekerülni. Erre az eredményre büszke lehet iskolánk valamennyi jelenlegi és egykori dolgozója és diákja, de úgy gondolom Fehérgyarmat lakossága is – nyilatkozta Macsi Gyula, az intézmény igazgatója és egyben Fehérgyarmat város képviselője.

A teljes Technikumi rangsor 2023 itt érhető el.

Honlapunk sütik (cookie-k) segítségével törekszik arra, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt tudja nyújtani Önnek. A weboldal megtekintésével Ön beleegyezik a cookie-k használatába. A cookie-k kezeléséről ide kattintva tájékozódhat: Adatvédelmi nyilatkozat